2009 nyarán volt szerencsém a Sláger Teraszon kezdeni a hétvégéket, igaz ott csak a "warm up" szerepét töltöttem be, de akkor is élmény volt: egy hangulatosan kialakított diszkó, ahol tudni lehet, hogy a közönség szórakozni, mulatni jött. Sok mosolygós arc, megfelelő ivar arány, és - ahogy a név jelzi - slágerek. Semmi kompromisszum, semmi töltelék zene, semmi C kategóriás félnótás sztárocska F kategóriás dala, csak a legnagyobbak. Ez volt 2009-ben, 2010. augusztus 19-én bebizonyosodott számomra, hogy a rezidens személyén kívül más nem változott.

A Szent István Éjszakája nevű giga buli egyik helyszíne volt a Sláger Terasz, de a Hajógyári többi klubja sem állt üresen. A Sláger Terasz ezen az estén is túlnőtte határait, mert akik nem fértek be, azok az utcán táncoltak, de ez megszokott dolog errefelé...

Egy év nagy idő, az akkoriakhoz képest jócskán megváltozott a zenei kínálat, de kémeim feltérképezték a bulit, így én már felkészülten érkeztem este 9-re. Mivel nem volt hideg (viszont meleg annál inkább), ezért frissítővel kezdtem, és vártam a közönséget. Tudni kell, hogy amíg a Terasz nem nyit ki, addig kordonnal van elzárva a járda, tehát aki ide készül, de idő előtt érkezik, annak ott kell várakoznia. Komolyan mondom elfogott a nyolcvanas évek hangulata, mert akkor láttam utoljára olyat (meg Michael Jackson koncerten), hogy emberek egy kordon mögött várják, hogy bejuthassanak. 10 órakor kapunyitás, szépen érkeznek a hölgyek, urak. Már a fél hangerővel "cincogó" zenére is mozognak, aki tudja, énekli a dalok szövegét. Nem lesz itt gond...

Gond maximum azzal lesz, hogy hogyan fér be mindenki, aki jönni akar, de ez meg nem az én gondom, úgyhogy foglalkozzunk a zenével. A hangsúly a kilencvenes évek muzsikáin van, abból az időszakból is elsősorban az euro dance képviselteti magát nagy százalékban (csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Captain Hollywood Project, DJ Bobo, Maxx, Corona, Ice Mc, Real McCoy, Haddaway... - ugye így már sejthető?) A tuti külföldiek mellett a legtutibb magyar dalokat is le lehet (és kell) játszani, a közönség Császár Elődtől az Inflagranti-ig minden dalt úgy énekel, mintha a szöveget másnap ki akarná kérdezni a tanár bácsi.

Éjfélkor kezdtem az itt megszokott Eye Of The Tiger című Survivor dallal, és háromnegyed 5-kor fejeztem be a Kérek Egy Kulcsot A Szívedhez című Happy Gang himnusszal. Közte? Ami belefért. Igyekeztem úgy keverni-kavarni a dalokat, hogy a hangulat felfelé menjen, és a lenti képeket elnézve azt mondom, hogy sikerült is. Persze nem egyedül nekem köszönhető ez, sőt! Ezen az estén ugyanis sokan NEM Kovács Nagyember László, hanem egy pöttöm szőke hölgy, Zoltán Erika nevére "hájpolták magukat". Elég volt annyit mondanom a mikrofonba, hogy "Ugye mindannyian tudjuk, hogy kit várunk?" és a tömeg örjöngő üvöltéssel kísért tapsviharban tört ki, pedig Erika neve el sem hangzott.

A művésznő 3/4 2-kor érkezett meg, addigra a tánctéren már mozdulni sem lehetett. Szerencsére a diszkópultban csak én, és A Technikusok Gyöngye Krisztián állt (nélküle sehol sem lettem volna, köszönet mindenért!), mi mindent jól láttunk. Láttuk azt a rengeteg pozitíív kisugárású arcot, akik itt elfelejtették napi gondjaikat, és önfeledten vezették le egész heti feszültségüket. Igaz, a magyar pop élet általam ismert sok alakja közül Zoltán Erika az egyik, aki legalább ilyen kisugárzással rendelkezik, és ez ezen az estén is így volt. Két táncossal lépett fel, és szavakba önteni nehéz, hogy milyen hatása volt az ismert slágerenek: Remetelány, Túl Szexi, Casanova... A jó 30 perces műsor végén még egy "új" dal is felcsendült: a Never Can Say Goodbye című diszkó klasszikus, magyarul. Ez nagyon sláger gyanús, én is játszani fogom a Moulin Rouge-ban, mert szerencsére kaptam belőle egy CD-t...

Erika fellépése után sem állt meg az élet, ez különben sem jellemző a Sláger Teraszra, ahogy fentebb írtam, hajnali 3/4 5-ig ment a buli, többségében magyar dalokkal, majd elbúcsúztam a közönségtől, végtére is ki tudja, mikor vezet megint arra a sors - és a vezetőség... Mivel ezer szónál is többet mondanak a képek, hát lássuk mit sikerült elkapnai Süninek, veterán fotósomnak...