Juventus Mix Vol. 3 (2001)
Ugye nem baj ha azt mondom, hogy a Juventus Mix a szívem csücske? Mert az! Miután az előző kettőből eladtunk 60 000 darabot, jött a harmadik, mert jönnie kellett. A borító itt nem az eredeti, mert ott csillogóra vettük az ezüstöt (így legalább nehezebb volt hamisítani). Ezen a lemezen még több track szerepel, mint az előző kiadásokon, bár ez nem volt szempont. Egy kicsit féltem, hogy nem lesz elég zene, de alább láthatod, hogy a magyar zenészek igencsak termékenyek voltak. Az engedélyekhez sikerült viszonylag könnyen hozzájutnunk, ezért köszönet minden érintettnek!
A lemezhez készült egy bonus track is, melynek külön története van: Kicsi G 'Remegő Kezű Agysebésze' az én kiadómnál jelent meg, míg Sub Bass Monster 'Négy Üteme' a Warnernél. Adva volt az az ötletem, hogy tegyük alá a Kool & the Gang 'Oh La La Let's Go Dancing' című dal alapját, de a SBM nagyobb sláger volt, mint a Kicsi G. Megcsináltam a SBM verziót, elküldtem nekik jóváhagyásra, de elhajtottak mondván ilyen nyálra nekik nincs szükségük. Hát akkor vissza az eredeti ötlethez! Ezentúl nem felejtem el, hogy mindig az első gondolat a legjobb. A Kicsi G remix elkészült, rádió verziója a mixlemezen, a klub verzió pedig a beharangozó maxin jelent meg. Ez utóbbinak van egy érdekessége: csak háromszáz darab készült belőle, és a promóciós példányok szétosztása után megmaradt darabok kereskedelmi forgalomba is kerültek, mindegyik saját kezűleg dedikálva!
Persze ehhez a mixhez is készítettünk videóklipet, méghozzá a lemezbemutató partin az E-Klubban. Azonban a birtokomban lévő egyetlen példányt egyszer elkérték az RTL Klubba, és azóta sem kaptam vissza. Ha valakinek meglenne, kérem szépen adja oda! Előre is köszönöm!
Íme a tracklista:
1. Reklám
2. Betty Love: Olyan, Mint A Méz
3. Bon-Bon: Amíg A Zene Szól
4. Crystal: Két Utazó (F.O.F. Club Mix)
5. Zoltán Erika: Veled Oly Szép
6. Romantic: Tűzmadár
7. Inflagranti: Te + Én
8. Help: Létezel
9. Back II Black: Úgy Vártalak
10. Bon-Bon: Gengszter-dal
11. Splash: Tedd Fel A Kezedet
12. Náksi vs. Brunner presents Balage: Soha Ne Mondd
13. Help: Igazi Szerelem
14. Venus: Régi Nyár (New Winter Radio Edit)
15. TNT: Holnap Hazautazom
16. Kiwi: Neked Adom (Club Mix)
17. Platinum: Hazudós Lány
18. Splash: Húzz Magadhoz Ha Fázol
19 .Groovehouse: Párizsi Lány (Late Night Worx Radio)
20. Bubble Gum: Nem Adlak Kölcsön
21. TNT: Lakatlan Sziget
22. United: Hófehér Jaguár
23. Venus: Kockahas (Dance Mix)
24. Fresh: Add Meg Magad!
25. Betty Love: Itt Vagyok Veled (Náksi vs. Brunner Radio Edit)
26. Fekete Vonat: El Kell Mennem
27. Sub Bass Monster: Nincs Nő, Nincs Sírás
28. Sub Bass Monster: 4 Ütem
29. Kicsi G: Remegő Kezű Agysebész (NagyMber Remix)
30. Sub Bass Monster: Gyulafirátót
30. Auth Csilla: Költözés (Hausz Remix)
31. Auth Csilla: Jól Vagyok És Pont (Funky Remix)
32. V.I.P.: Tedd Meg Velem
33. Robby D: Electric Boogie (Radio Funk Version)
34. V.I.P.: Keresem A Lányt
35. Ágnes Vanilla: Most Jó
36. Shy Gys: Nem A Te Hibád
37. United: Hárman Párban
38. V-Tech: Nem Szabad Sírni
39. Unisex: Jön 2000!
40. A.D. Stúdió: Nyári Eső (Radio Edit)
41. Emergency House: Ez Legalább Szex
42. Bery: Ébredj Velem
43. Picasso Branch: Álmodj Rólam
44. Bon-Bon: Viva Espana
45. B-Boys: Szerelem Volt
46. Shy Gys: Vágyom Rád
47. Baby Sisters: Lesz, Ami Lesz
48. Sziasztok Lányok: Szőke (Old School Mix)
49. Ámokfutók: Neked Adom
50. Ámokfutók: Ne Sírj!
51. Betty Love: Fáj Még A Szó (Dance Radio Edit)
52. BST: Szabad A Pálya
53. Romantic: Dal A Távolból
54. Kozmix: Kozmix A Házban
55. Kozmix: Kis Világ (Actual 2000 Rmx)
56. Juventus Mix Vol. 3 Radio Edit No. 1
57. Kicsi G: Remegő Kezű Agysebész (NagyMber Radio Mix)
Íme a mix első 30 perce emlékeztetőül...
