20 Fingers vs. Neoton Família - Short Dick Man
"
N a, itt egy újabb mash-up, és megint Neoton..." - gondolhatjátok, és eddig teljesen igazatok van. Mert tényleg. De. De azért ez még nem jelenti azt, hogy "beNeotonosodtam" volna, mindössze arról van szó, hogy a Neoton dallal már rég akartam kezdeni valamit, bár ezt a mash-up-ot véletlenül hoztam össze. Mert egyszer adott volt egy acapella, szépen , tisztán, jó minőségben, és egy 1983-as zene vokál és instrumentál verzióban. Emlékszem, a Neoton dalt először a Poptarisznyában (hol máshol?) hallottam, és rögtön rohantam megvenni a kislemezt. (Ezen volt az instrumentál verzió, és onnan származik a bal oldalt látható ugróköteles lány ábrája is.)
Na de tegyük tisztába a dolgokat: a 'Szeretek Ugrálni' című Neoton kislemez az akkor oly népszerű aerobic hullámot, annak is éppen legfrissebb, ugróköteles irányzatát célozta meg. Meg kell hagyni, elég gyorsan reagáltak a dolgokra, nem sokkal az új őrület kirobbanása után mág meg is volt a kislemez. Miközben a hangszerelés tökéletesen tükrözi a nyolcvanas évek elejének technikáját, a szöveg itt-ott megmosolyogtatóra sikerült. A bevezetőben például (ebben a verzióban nem hallható) Jakab György azt énekli, hogy
"Egyedem-begyedem kötéltánc, magyar gyerek mit kívánsz/Nem kívánok egyebet, csak egy ugrókötelet."
A dal két versszakból áll, de mivel a második nem illett volna a Short Dick Man témához, hát kihagytam.
Ez a mash-up az ötlet megszületésétől a megvalósításig nagyjából 2-3 óra alatt készült el, csak a groove válogatásával bíbelődtem, illetve a masztereléssel - bár ezzel sem sokat. Könnyed nyári ötlet volt, és ahogy mifelénk mondják: szódával elmegy...
Ja, letölthető többféle formátumban a Bandcamp oldalamról:

