A kérdést azért tettem fel magamnak, mert úton-útfélen azt látom, hogy emberek felnőttként világosodnak meg és jönnek rá arra, hogy számukra a DJ pálya lesz az, amiben majd kiteljesednek - bármit is műveltek azelőtt. Én azonban azt gondolom, hogy az elhivatott lemezlovasoknál ez a kérdés már jóval azelőtt eldől, hogy levetkőztek volna az első férfi magazinban, vagy bevontultak volna napot lopni valamelyik selejtes valóságsóba. Na most, az ember kiből induljon ki, ha nem saját magából? Mivel e sorok írása közben már negyed százada dolgozom a szakmában, hát azt hiszem van mire visszanézni.

Meg kell keresni a történet legelejét, ezért lehet ez az írás önéletrajzi ihletésű, de talán ez nem baj.

Szóval, amire emlékszem az az, hogy mindig volt ZENE. Apám zongorista volt, ezért a zongora jelenléte természetes volt számomra - igaz legkorábbi emlékem, hogy a tetejére tette a Jézuska a karácsonyfát... Óvoda után egyből zenei tagozatra irattak be az általános iskolába, a felvételin a "Fekete Péter öcsém te kis ügyefogyott" című melódiával sokkoltam a tanári kart. De bekerültem, és mindjárt zongorázni kezdtem. Vagyis, a zene szeretete nem volt kérdés. Nyilván az ember ilyenkor még nem akar DJ lenni, de azt komolyan állítom, hogy ehhez a szakmához már gyermekkorban komolyan érintkezni kell a zenével.

A zenei tagozatot végig csináltam, de közben az otthoni hangrögzítő berendezésekkel már felvettem a rádióból mindenféle dalokat. Eközben már vásároltam is ezt-azt, de erről egy korábbi cikkben már írtam. Vagyis, rengeteget foglalkoztam zenével: hallgattam a rádiót, kaptam barátoktól kazettákat, sőt volt olyan általános iskolai buli, ahol egy szem monó (!) magnóval "diszkóztam". 1984-től kezdve vásároltam bakelit lemezeket elsősorban azért, mert tetszett, hogy egy rádióban hallható dalnak van hosszabb verziója is. Emlékszem meg is fordult a fejemben, hogy bizonyos dalok dobalapja milyen remekül passzol. Ugyanebben az időszakban a rövidhullámon olykor fogható BBC World Service Top 20-t is állandóan rögzítettem, listáztam (a műsorvezető Paul Burnett volt).  1985-ben készült az első "mixem", kát darab kazettás magnóval, és vért izzadva. Túl sok koncepció nem volt benne, a lényeg az volt, hogy a dalok szépen sorban jöttek egymás után. Pont, mint egy buliban.

Egy lemezlovas számára nagyon fontos, hogy sok zenét hallgasson. Nem csak klubzenét, hanem mindenféle mást is. Én is voltam babos kendős "beatricsés", megvettem a Hobo Blues Band, az Edda lemezeit, meg persze a nyugatiak közül is azt, amit kapni lehetett: pl. a Kiss 'Dynasty'-jét, amin a legendás I Was Made For Loving You szerepelt. Minden zenéből lehet ötletet meríteni, innen egy pergőt, amonnan egy jó dob loop-ot, stb. Mindenkinek kell inspiráció, mindenki elindul valahonnan. E nélkül nem épülhet biztos alapokra a tudása. Aki huszonévesen jön rá arra, hogy DJ akar lenni, és addig csak a "fogyasztás" szintjén került kapcsolatba a zenével, az már olyan hátránnyal indul, ami szinte behozhatatlan. 

Mániám lett a zene, a szomszéd srácot, akinek volt olyan antennája folyton azzal nyaggatam, hogy vegye fel nekem az osztrákoktól a toplistát, amikor meg már volt videó, akkor a Belgiumban élő volt osztálytársam töltött meg kazettákat akkori klip műsorokkal (mind megvan!!!), vagyis a töménynél is töményebben zenéltem. 1985 nyarán a Belvárosi Ifjúsági Ház tini diszkójába mentünk, ahol megismerkedtem későbbi mesteremmel. Itt technikusként kezdtem, mert minden buli előtt össze-, utána meg szét kellett szedni mindent. Persze a zenébe is belefolytam, aztán később - ahogy a Nagy Könyvben meg van írva - egyre gyakrabban helyettesítettem. Ebben a klubban volt egy éles zenei váltás, a Modern Talking-Ivan-Dead Or Alive vonalról hirtelen átálltunk az alternatív diszkóra (ennek oka, a közönség nem lájkolt irányú változása volt). A lényeg, hogy ezt a stílust is kitanultam, játszottunk mi itt mindent: Cure, Depeche Mode, Madness, korai Pál Utcai Fiúk, stb.

Ugye látszik, hogy zene-zene-zene...?

A folytatás is ilyen lett: 1989-ben már megvehettem első (és ezüst színű!) Technics lemezjátszómat, amely mind a mai napig meg is van, és működik. A Hotel Rege Disco 2000 nevű bárjában kezdtem, addigra már - hála a Tropical lemezbolt kínálatának - szinte mindenem megvolt: az összes menő fortunás zene, sőt egy osztrák vendégnek köszönhetően a napi slágerek is. Hozzá kell tennem, hogy a gázsimat teljes egészében elvásároltam, sőt tetemes adósságokba vertem magam már a katonaság ideje alatt is. 1987-ben a Belvár-ban ismertem meg azt a barátomat, aki aztán a pesti éjszakába vitt: dolgozhattam, vagy legalábbis a pult közelébe mehettem a Randevúban, a Margithíd-ban, az Édenben és a Hully Gully-ban is. Ezzel töltöttem szinte minden időmet, és meg is lett az eredménye: ezen kapcsolataim révén kerülhettem 1991-ben az Új Vár Klubba, ahol már a megélhetéshez is elegendő gázsit fizettek, sőt: mivel nem volt pultom, csak egyetlen lemezjátszóm, ezért a maradék megvásárlását meghitelezték, és én szépen letörlesztettem.

Nem folytatom részletes kronológiával, mert 1994-ben jött (és azóta is tart) a rádiózás, de a fentiekből talán kderülhet, hogy én eleve "elrendeltetett" voltam/lehettem, és ennél fogva HITELES is. Mert a kulcsszó a hitelesség. 

Mindennek fényében kérdem én, hogy ugyan hogy a búbánatba' tekintsem a "frissen megtérteket" kollégának? Hol keressem meg bennük a szakmával szembeni alázatot, melyet például az enyémhez hasonlóan eltelt évek adnak meg? Hogyan higgyem el nekik, hogy ők tényleg komolyan gondolják? Hogy nem csak azért választják ezt a szakmát, mert van rivaldafény, és a szoftver a felét elvégzi helyettük? Hogy lássam őket hitelesnek? Ők amúgy hol lesznek 25 év múlva? Mert én még mindig itt vagyok, még mindig dolgozom, még mindig töröm a fejemet azon, hogy mit mivel és hogyan! Az eltelt évtizedek megtanítottak arra, hogy bátran legyek büszke az eredményeimre, meg arra, hogy az én tudásom komoly alapokon nyugszik, az én váram nem szarból épült! (Elnézést, felbosszantottam magam.)

Vagy lehetséges, hogy a világ túlhaladt rajtam, és a hozzám hasonlókon? Instan élet. Minden van, azonnal. Zene ingyen, tört szoftver ingyen, filléres "üzletvezető", aki ócsóért odaenged bárkit. Vajon szép lányaink tényleg elhiszik, hogy DJ teljesítményük miatt hívják őket a dubai nemes urak? Akiknél egy komolyabb privát partin pl. Kylie Minogue lép fel - mert azt is megengedhetik maguknak? 
Hát csoda, hogy a kollégák jobb érzésű részének kezd elege lenni? 

Volt a kommunizmusban egy KIOSZ (Kisiparosok Országos Szövetsége) nevű szervezet, amelybe ugyan nem önkéntes alapon léptek be a mesterek, hanem mert kellett, de együtt egész jól tudták védeni érdekeiket. Emlékszem, hogy Budakeszi központjában évekig állt egy tábla a megbízható mesterek felsorolásával, a tetején pedig a szlogen: "Dolgoztasson szakemberrel!"

Na, ezt kéne ma is.