Hogyan kezdődött?
Pályafutásom során sokszor kérdeztek arról, hogy mióta foglalkozom zenével. Nos, a "sztenderd" válasz az, hogy amióta az eszemet tudom. A családban volt zenész, volt zongora, én zenei tagozatra jártam, úgyhogy az alapokat tényleg megkaptam. Ám ahogy múlik az idő, egyre inkább fakulnak az emlékek, az ember csak a fontosabb eseményekre emlékszik. Most azonban olyan dologra akadtam, amelyik igencsak felfrissítette emlékezetemet: a naplómra. Mert 12 évesen 1980-ban naplót vezettem, és ebből nem csak korrajz, de néhány zenei vonatkozású érdekesség is jelzi "zenei múltamat".
1980-ban hétfőnként még nem volt tévé adás, így csak a rádió maradt, melynek Harmadik Műsor nevű csatornáján (később ez lett a Bartók Rádió, most pedig MR3) már voltak sztereó műsorok is. Nekem pedig volt berendezésem, a külföldön sokat dolgozó családtag nyomán. Először is egy AKAI 4000 DS MkII-s orsós magnó, amelyik sztenderd volt a magnósok körében. Ezzel a készülékkel vettem fel a rádióból (már volt rajta DIN és RCA csatlakozó is!), és ezzel gyártottam műsorokat (egy gyenge percemben talán fel is teszek majd egy részletet...) A stúdió része volt még egy Unitra tuner, és egy Superscope A-260-as erősítő is, valamit egy Regie 2000 keverő (hát nem csodálatos?):

Mielőtt a bejegyzésekre térnék, néhány érdekes adat arról, hogy mire is költöttem akkoriban:
A Pajtás újság 3.50.- Ft-ba került, egy Matchbox már húzósabb volt, 75.- Ft-ot kértek érte. Mozijegy 13.- (a Konvoj című filmre, február 2-án), az Állatvilág című újságért 13-án 13.- Ft-ot fizettem. A kultikus Hifi Magazin egy száma 39.- Ft-ot kóstált, és a július 20-án vásárolt EDDA II. című lemez pedig 90.- Ft-ot.
Szóval, ilyen környezetben írogattam a naplómat 1980-ban, jöjjön most néhány érdekesebb bejegyzés. Azt nem írom le, mert majd' minden nap ott szerepel: "magnóztam". Mai kifejezéssel élve "orrba-szájba".
Január 22. kedd
"A Tomi feljött, de alig kezdtünk el magnózni, máris jött a tévéműsor. (...) Megnéztem a ''Gyökerek"-et, mely nagyon rosszul végződött: a gazda el akarta adni George rokonait, mert a kakasviadalon veszített 20000 dollárt, ígyhát a rabszolgákért jó pénzt kap majd, és mire George visszajön Angliából, senki nem lesz ott, csak Kunta Kinte lánya."
Január 25. péntek
"A stúdiót beköltöztettem a belső szobába a zongorára. Elrendezés balról-jobbra: AKAI magnó, UNITRA tuner, DUAL lemezjátszó."
Január 30. szerda
"Apu hívott, és mondtam neki, hogy az Unitra-ba rossza hangfalakat rakott, 8 ohm-os helyett 4 ohm kimenő impedanciájút."
Február 12. kedd
"Délután megcsináltam a leckét, és a 3. Műsor Újdonságainkból című műsorából felvettem az Eruption Hagyd A Fényt (Leave A Light) című dalát."
Február 21. csütörtök
"Délután felvettem a Popzene Sztereóban című műsorból a T-Connection Éjfélkor (At Midnight), és Sarah Brightman A Szívemet Egy Űrhajósnál Hagytam (I Lost My Heart To A Starship Trooper) című számát."
Május 16. péntek
Az általános iskola évzáró ünnepségét az én AKAI magnómmal vettük fel.
Május 20. kedd
"Délelőtt Tomivel a "Konsumboltban", a Tanács (ma Múzeum) körúti biziben, és a Majakovszkij (ma Király) utcai biziben voltunk. Láttunk AKAI magnót, és REVOX is volt."
Május 22. csütörtök
"Délután bementem megvenni a Santa Esmeralda Another Cha-Cha című kislemezét."
Ezen a nyárom a nagyszüleimmel egy spanyol-francia-olasz körúton jártam, ahonnan semmi mást nem hoztam haza, csak hifi prospektusokat. Ha lesz egy kis időm esküszöm beszkennelek párat, mára már ez is történelem.
