top of page
Juventus Mix 7 front cover

A mixsorozat hetedik darabja, a második olyan, melynek borítójához ismét pályázatot hirdettünk, és az utolsó olyan, ahol a régi Deep mixekhez hasonlóan "harmadik féltől" származó hangmintákat használtam fel. Szerencsére ez nem mutatkozott meg az eladásokban, meglett a hetedik arany is - hála a kedves vásárlóknak!

A hatodik lemez körül olyan szerencsésre sikeredett a felhajtás, hogy ezt szerettem volna megismételni, de mivel eddig soha nem szerepelt személy a borítón, hát úgy gondoltam egy csinos, mosolygós lány jó lenne. A magyar lányok a legszebbek, ezt eddig is tudtam, de hogy ennyien fognak jelentkezni, azt nem is reméltem. Több, mint 100 lány küldte el a pályázati feltételeknek megfelelő fotóját, a jelöltek akkor is a rádió weblapjára kerültek fel, és ott is lehetett rájuk szavazni. Annak ellenére, hogy a kiírásban egyértelműen jeleztem: a végső döntést én hozom meg, mégis, a jelöltek, és barátaik elképesztő erőfeszítéseket tettek, hogy kedvencük minél több szavazatot kapjon - ez manapság már nem olyan nagy dolog, de 2005-ben még új volt mindenkinek.

Miután végül a kiadóval közösen hoztuk meg a döntést, és lett - az egyébként modellként is dolgozó - Bánki Dorka a győztes, elkészült a borító, és addigra a mix is. (Dorka korábban már szerepelt pl. a Desperado 'Add Nekem Az Álmod' c. klipjében is.)
A készítés kicsit nehezen indult, ugyanis a pop-os dalokhoz a művészek nem készítettek hosszú verziókat, ezért ezeket vágni kellett, úsztatásra csak a dance zenék esetében volt lehetőség - ebből is látszik, hogy a DJ-producerek jobban tisztában voltak a trendekkel, mint a "mezei" pop producerek.

A mai dalokon túl azonban szerettem volna az ötödik mixen elkezdett "Oldies" sort folytatni: mivel tiniként én is hallgattam a Stars On 45 egyvelegeit, azt gondoltam, hogy milyen frankó lenne magyar pop dalokat Stars On 45 alapra mixelni! És így tettem: engedélyeztettük az eredeti Stars On 45 használatát, és jöttek a fáradságos munkával ritmusra igazított oldies slágerek. (Az egyvelegben hallható "Moncsicsi" bakelit kislemezről digitalizált változat, sehol - még a Hungaroton-ban - sem találtunk gyárilag digitalizált verziót.) Ez akár lehetett volna az Oldies Mix 2 is, de a Stars On 45 név adta az alapot, hát maradtunk ennél. 

Természetesen ez a lemez is bearanyozódott, méghozzá 2005. augusztus 5-én. 

Itt pedig megnézhetsz párat a borító pályázatra érkezett fotók közül (tényleg a magyar lányok a legszebbek a világon):

És a végére egy kis bónusz: a mixhez készült tévé reklám, ebben az évben már ez is saját készítésű volt...

bottom of page