top of page
Juventus Mix 8 front cover
Juventus Mix 8 back cover

A sorozat utolsó darabja, mely egyúttal egy új mixelési mód első megvalósulása is lett. Persze a mix készítésekor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó, én csak kijelöltem az irányt. Elegem lett ugyanis abból, hogy a dalok közötti átmenetbe különböző, nehezen jogosítható hangmintákat keresgéljek, ebben a mixben ezért kizárólag csak olyan hangok szerepelnek, amelyek a mixben szereplő dalokból származnak, nincs "külső" hamgminta, loop, groove.

Akkoriban a mix készítéséről blogot vezettem, de egy régebbi tárhely felszámolásakor az egész az enyészeté lett, amit sikerült megmenteni, arról a blogban olvashatsz Juventus Mix 8 sztorik címmel.

Ez a lemez egyébként teljesen egyszemélyes, mert itt MINDENT, a kitalálástól a plakátig egyedül csináltam. Igaz, élveztem is, mert megvalósíthattam majdnem az összes elképzelésemet. Amúgy ez volt a legjobb az egész Juventus Mix-es bizniszben: soha, senki nem szólt bele abba, hogy mit, miért és hogyan csinálok - lehet, hogy ez volt a siker egyik titka is? Ki tudja... Mindenesetre megint meg kell említenem Szűts László nevét, aki az első hat albumot bízta rám teljesen, majd amikor a SONY/BMG fúzió létrejött, Geszti Margit keze alá kerültem, de ő is hagyott kiteljesedni.

Bár a blogban is szó van róla, de azért itt is elmondom, hogy eredetileg nem azt a "villámlós" borítót képzeltem el amivel a lemez megjelent, hanem a hetedikhez hasonlóan megint egy lányt szerettem volna, de ezúttal "testfestve". Akkoriban nagyon komoly testfestéseket láttam, és azt gondoltam, hogy ízlésesen, izgalmasan lehet(ne) a szép női testre applikálni a nyolcas szám kerek formáit, de végül nem találtunk időben profi testfestőt, csak próbálkoztunk, az itt látható volt a kiinduló alap, aztán jött a leadási határidő...

A fenti linken olvashatsz arról, ami végül kimaradt a mixből, itt pedig meg is hallgathatod:

Juventus Mix 8 - ami kimaradtVarious A
00:00 / 09:15

Csak a történeti hűség kedvéért, nézd meg milyen kiadványok voltak akkor a MAHASZ listán, amikor épp én álltam az első helyen... (ez a képernyőkép 2006. április 29-én készült.)

mahasz06_04_29.jpg
  • Nagyember on TikTok
  • Nagyember on Instagram
  • Nagyember on YouTube
  • Nagyember on Facebook
  • Nagyember on Hearthis

© 1998-2025 Kovács Nagyember László.

Minden jog fenntartva, utánközlés kizárólag a forrás megjelölésével!

bottom of page