top of page
Juventus Mix Hat front cover
Juventus Mix Hat back cover

Juventus Mix 6 - ez hat! Annyira adja magát a szlogen, hogy nem lehetett kihagyni, bár a mixsorozat történetében először úgy gondoltam, megnézem ki milyennek képzeli el a kiadvány borítóját. 2004-et írtunk, tudtam, hogy sok a "Photoshop betyár" az országban, adjunk hát lehetőséget olyannak, aki eredetiségével tűnik ki a többiek közül!

Igazán nem panaszkodhattunk a lemez fogyásra - bár a kalózkodás már kezdett aggasztó méreteket ölteni -, de azért szerettünk volna egy kis csavart vinni a történetbe, és nem "csak úgy", egyszerűen megjelenni. Az első ötlet a borító pályázat volt, amely lehetőséget adott bárkinek, hogy előálljon a nyerő verzióval, és ez végül a "kevesebb-több" elvet a szlogennel ügyesen ötvöző Domokos Zoltánnak sikerült.
Az ötletés azonban nem állt meg itt, eszünkbe jutott, hogy a hatos mixet milyen remek lenne a hatos villamoson reklámozni, és mivel a mix ugyebár "hat"(ásos) bulihiány ellen, ezért a kampány szöveges részét erre az alapra építettük, így lettem én Dr. Nagyember.


A lemez három részből áll: a DanceHouse Mixben a legpörgősebbek, a Popmixben az addigra jócskán összegyűlt pop-os dalok, míg a Retromix-ben azok a muzsikák voltak hallhatók, amelyek a megelőző öt mixről valamiért kimaradtak. Ez utóbbi mix intrójában igyekeztem kicsit kifigurázni az akkori, mindig-robot-hangon kezdődő, rettenetes angol kiejtéssel rendelkező intró hangokat, ezért lett a szöveg olyan, amilyen, és ezért lett a végén "robbanás" helyett puki belőle. A Retromix egyébként sokszor használja az ún. harmonikus mixelést, sőt aki figyelmesebben hallgatja, néhány mash-up-ot is hallhat benne. Ugye?

Az album a megjelenés hetében a MAHASZ lista első helyén nyitott, és maradt is ott még sokáig, 2005 januárjában pedig "bearanyozódott". A MAHASZ listát is láthatod a képeken, akárcsak engem, mint Dr. Nagyembert, egy fotót a borító-pályázat nyertesével Domokos Zoltánnal, illetve azt is, hogy a hatos mixet - hol máshol, mint - a hatos villamoson is reklámoztuk.

Említettem, hogy volt egy borító pályázat, melynek nyertese Domokos Zoltán lett. Az alábbiakban megnézhetsz még párat a több száz (!) pályamunkából, és láthatod, hogy a dobókocka másokat is megihletett. Azt ugyan nem nagyon értem, hogy pl. a vízóra milyen apropóból kerülhetett képbe, meg hogy valaki miért képzelte el mindezt Tesco gazdaságos formában is, de az biztos, hogy  jókat szórakoztam a képek nézegetése közben... remélem Te is!

bottom of page