Röviden? Egyik dolog jött a másik után, szépen sorban.
Bővebben? Na, ez akkor hosszú lesz…
Először is volt érzékem a zenéhez: ezért írattak zenei tagozatra, jártam énekkarba, tanultam furulyázni, zongorázni, és eközben állandóan a rádiót hallgattam. Ja, azt majd elfelejtettem, hogy kaptam egyszer egy dob szerkót, és akkor indultam be igazán, a család legnagyobb örömére.
Szóval zene, ritmus jött mindenhonnan. Mondjuk, “beleszülettem” ebbe az egészbe, mert apám és zenekara állandóan a lakásban próbált, ki sem kerülhettem a kábeleket, hangszereket és a napi slágereket. Amikor pedig hazatértek egy-egy nyugat-németországi munkából, jöttek a lemezek is, elég széles spektrumban: George Duke, Earth Wind & Fire, Chick Corea, Beatles, stb. és persze a válogatások, hiszen azokból tanultak játszani. Ezek a lemezek képezték a későbbi gyűjteményem alapját. A zenei sokszínűség tehát 'hál Istennek magától értetődő volt, George Duke mellett pl. az egyik kedvenc lemezem Tom Jones 'Live In Las Vegas' című albuma volt, rongyosra játszottam.
Tehát hallgattam a különféle stílusú zenéket, és mivel volt magnó, elkezdtem kazettára venni mindent, ami tetszett. Ez 10 éves koromban, 1978 környékén volt, éppen tombolt a diszkó láz, hát ebbe csöppentem bele, ez volt a meghatározó stílus (ITT van egy régi, kazettán talált ‘Csak fiataloknak’ Komjáthy, ITT meg egy B. Tóth-féle Szombat Esti Diszkó). Amikor a képen látható elemes keverő is bekerült a "stúdióba", elkezdtem utánozni a rádióban hallott műsorokat, bár akkor még nem sejtettem, hogy ezzel valójában megtettem az első lépéseket a rádiózás felé… Ezek a saját gyártású “műsorok” amúgy heti rendszerességgel készültek, több éven át. Az iskolában tartott osztály bulikba "természetesen" én vittem a magnót, igaz csak egyet, de úgyis buli volt: ha megült a hangulat, csak elzongoráztam a Yellow Submarine-t (pedig akkoriban a Szamárinduló volt a menő), és ment tovább a "szett". Ezen a képen látható az az orsós magnó, amivel a “műsorokat” rögzítettem: egy Akai 4000 DS Mk II-es modell.
A nyolcvanas évek elején tombolt a “12inch” láz, az előadók elkezdték tolni a hosszú verziókat, én pedig azon gondolkodtam, hogy ezeket milyen jól egymás mögé lehet tenni, mennyivel könnyebb így keverni, mint a rövid verziókkal! Egy barátom javasolta, hogy menjek el a Tropical lemezboltba, mert ott 350.- Ft-ért lehet maxikat venni. Ez 1984 őszén volt, talán mondanom sem kell, hogy onnantól kezdve minden pénzemet oda hordtam. EZT A MIXET is ott vettem, egyike volt azoknak, melyek a mixelés felé tereltek. 1986-ra jutottam oda, hogy két – manuálisan sebesség szabályzósra alakított – kazettás magnóval elkezdtem én is ilyen “mixet” fabrikálni. Valahol valamelyik kazettámon biztosan meg is van, felforgattam mindet, de sajnos egyelőre nem találom.
1984 őszén találtam rá a BBC World Service adására is, ahol minden héten ment a Top 20 című műsor, de mivel középhullámon szólt, istentelen rossz volt a minősége (meg szerintem az "elvtársak" zavarták is az adást...) Mindegy, hál Istennek végre volt külföldi forrásom, így a heti listát felvettem, és szépen elkezdtem (le)írogatni egy füzetbe (lásd a fotót). Eközben rendszeresen jártam a Poptarisznya Klubba a Marczibányi téri Művelődési Házba, de nem annyira táncolni, mint inkább B. Tóth-ot hallgatni, figyelni. Emlékszem, egyszer Tahi-Tóth Gábor jött helyettesíteni, ő viszont nem kazettáról dolgozott, hanem 2 lemezjátszóval, úgyhogy akinek akkor volt ott valamilyen szintű technikai érzéke, egész este a pultot bámulta... Két Technics lemezjátszó 1984-ben?! Meg, Frankie Goes To Hollywood 'Two Tribes'? Azzal a tartalommal? Ma azt mondanánk erre: OMG!
1985 nyarán jött a fordulat: eljutottam a Belvárosi Ifjúsági Ház tini diszkójába, ahol nem csak az volt meglepő, hogy videó diszkó volt, hanem az is, hogy a DJ-nek a legfrissebb (általam BBC-n hallott) klipjei is megvoltak! Összebarátkoztunk Agócs Tibivel (akit szakálla miatt sokáig a Diszkó Pópa névvel illettek), és ő volt az, aki gyakorlatilag elindított a pályán. Minden vasárnap délután 3-kor ott voltam a Belvár-ban, mert a 7-től 10-ig tartó tini diszkó technikáját nulláról kellett felépíteni: hangosítást, tévéket, mindent. Vagyis, technikusként kezdtem, addigra már alkalmazhattam azokat a technikákat (pl. kábel forrasztás), amiket otthon, újságból sajátítottam el. A technikusi munka mellett pár hónap múltán ki is próbálhattam magam a pult mögött – mennyei érzés volt! Itt ismerkedtem meg Suri Imre barátommal 1987-ben, amikor egyszer berontott a klubba, "Ezt hallgassátok meg!" felkiáltással. Betett egy kazettát, melyről megszólalt az Off 'Electrica Salsa'. Hm, akkor még nem tudtuk ki az a Sven Vath...
Vonjunk csak egy kis mérleget: 1978 és 1985 között eltelt 7 év. Ezalatt sikerült lerakni az alapokat, melyekre később már nagy biztonsággal építkezhettem, ám - ha már matek, akkor azt is mondjuk el, hogy - még négy évig kellett várnom arra, hogy rezidens lehessek valahol...
Édesanyám akkoriban a Hotel Regében dolgozott, az ő segítségével kerültem 1989 június elején a “Disco 2000” bárba heti öt napra (a másik kettőt egy ideig Csiszár Jenő vitte). Na, itt kezdődött komolyan a pályám: fiatal, egyedülállóként nem kellett másra költenem, csak lemezekre (bár ekkoriban még nagyon ment a kazetta másolás), így egyre több dalt tudtam lejátszani bakelitről. 1990-től szabad volt a határ (fiatalabbak kedvéért: bármikor mehettünk külföldre), így nemsokára második otthonunk lett a müncheni Saturn, a WOM és a többiek. Akkoriban egy bakelit maxi 8-12 (nyugat)német márkába került, egy márka pedig 40 Ft körül járt, szóval nem volt olcsó mulatság, de kit érdekelt? Legyen zene, bakeliten!!!! És lett.
A Regés időszakban egyébként elkezdtem “bejárni” a pesti éjszakát is: dolgozgattam (jelen voltam) a Randevúban, az Éden bárban, a Margithíd Diszkóban, és persze ismerettségekre is sikerült szert tenni – ez jól jött később (ma úgy mondanánk, "okosan netwörkingeltem"). A Rege nagyon jó terep volt a szakmával történő ismerkedésre, mert "Pozsi", az üzletvezető nyitott volt az új dolgokra: itt rendeztük meg Magyarország első Vizes Pólós Versenyét (erről külön bejegyzés szól), majd amikor kitört a lambada láz, táncverseny is volt nálunk.
1991-ben Török János kollégám jóvoltából voltam helyettesíteni az Új Vár Klubban, és nem sokkal ezután az ottani rendezők megkerestek, hogy volna-e kedvem ezt rezidensként folytatni? Éreztem ebben a kiugrási lehetőséget, és le is csaptam rá. Igaz, a klub is segített, mert nekem akkoriban még csak egy saját lemezjátszóm volt, (és keverőm se), ők megvették a cuccot, én pedig a gázsiból törlesztettem. A következő 11 évre nyugodtan mondhatom, hogy “az már történelem”, és szerintem majd írok is róla, ezt a bejegyzést fejezzük be azzal a dallal, mellyel 1991. november 8-án pénteken este az első Újváros bulimat kezdtem: